Mindösszesen 18 hónappal az indulás után befejezte pályafutását a Core Online, a Square Enix játékstreamelő szolgáltatása. A terméktámogatási oldalon elhelyezett magyarázat szerint csak egy kísérlet volt az egész, s miután nem sikerült kellően nagy bevételt termelnie, a cég lekapcsolta a szervereket. A dugót még tavaly, november 29-én húzták ki, s az a tény, hogy erről a gamer-sajtó csak most ad hírt, jól példázza, mennyire sikertelen volt a kezdeményezés.

A Core Online lényege az volt, hogy reklámok nézegetéséért cserébe ingyenesen játszhattunk a felkínált programokkal, de lehetőség volt arra, hogy ezeket megvegyünk egészben vagy pályánként, illetve egy 3 dolláros előfizetéses opciónk is volt, ha hosszú távra terveztünk. Az elérhető játékok közt a Hitman: Blood Money, a Tomb Raider: Underworld és a Mini Ninjas volt megtalálható, egy sor másik mellett.

core-online.jpg