• A Biomutant nagyjából 10 órás játékidőt ölel fel
  • De ez inkább csak a gyors „végigszaladás” ideje
  • Rengeteg döntést hozhatunk, ami befolyásolja a végkimenetelt
  • Ez befolyásolja a játékidőt is

Az Experiment 101 Biomutant című játéka egy meglehetősen érdekes program, hiszen egyvelege a verekedős, az RPG és az akció műfajnak, ráadásul egy poszt-apokaliptikus környezetben játszódik, állatok főszereplésével. Eléggé kifordult ötlet, de amit eddig láttunk, az alapján meglehetősen egyedi hangulatú programot kaphatunk.

Amit szerencsére tisztes ideig, legalább 10 órán át élvezhetünk. Ezt a DualShockers tudta meg az Experiment 101 fejétől, Stefan Ljungqvisttől. Persze ez nagyban függ a játékos habitusától is, például mennyi opcionális küldetést hajt végre, vagy mennyit tesz a befejezésért, amiből több is akad.

Merthogy ugye, mint írtuk, a világ éppen a végét járja, az egyetlen lehetőségünk a megmentésére egy hatalmas fa. Ennek a gyökerei behálózzák a Biomutant helyszínéül szolgáló szigetet, s ha meggyógyítjuk a fát, megmenthetjük világunkat is.

A fa meggyógyítására legalább két módszer akad. Összeszedhetjük a világban szétszórt Nono nevű szellemlényeket, vagy agyonütjük a gyökereket lassan felzabáló teremtményeket. Előbbi az időigényesebb, hiszen a rengeteg szellemet kell megtalálnunk, utóbbi gyorsabb, de nehezebb, mert a gyokérzabáló bestiák bizony nem adják olcsón az irhájukat.

A Biomutantban egy afféle jin-jang rendszer is, amely szintén a világ sorsára lesz hatással attól függően, hogy a jó (jang) vagy a gonosz (jin) törzsek sorait erősítjük. Sőt még abban is dönthetünk, hogy egyesítjük a törzseket vagy szépen kiirtjuk a mestereket. Szóval lehetőség van bőven.