Az Overwatch tanulsága: csak egy kis piaci verseny kell ahhoz, hogy ne lustuljanak el a játékfejlesztők. Egy évvel ezelőtt jelent meg a Marvel Rivals, ami azzal a lendülettel zárójelbe tette a nagy revíziója óta csak stagnáló Overwatch 2-t. A Blizzard bepánikolt, és láthatóan nagyot csattant az ostor a hero shooter fejlesztői felett, hiszen az idei évre elképesztő ütemtervvel készül az Overwatch csapata. A játék elhagyta az "Overwatch 2" nevet, az régi-új korszakot pedig nem egy, hanem egyszerre 5 új hős érkezésével nyomatékosítják.
A fent is látható masszív roadmap szerint február 10-től egészen őszig 4 szezonon át tart majd a Reign of Talon időszaka, szezononként pedig legalább 1-1 új hőst kapunk majd, egészen az év végéig. A feburár 10-én rajtoló Season 1 azonban alsó hangon is brutális lesz: 5 új hős, egy Conquest-esemény, átalakulő passzív képességek, nagy Stadium-revízió, de még egy Hello Kitty crossover esemény is jutott a hasábokra.
A lényeget azonban nyilvánvalóan az érkező játszható karakterek jelentik. Az alig egy hét múlva egyszerre befutó karakterek közt ott lesz Domina, a roster új tankja, aki a Vishkar Industries elnökeként egy pár hatalmas robotkarral tartja távol az ellenfeleit. Befut végre Emre is, a hosszú évek óta teaselt DPS, aki régi Overwatch-ügynökként inkább a tradícionális FPS-stílust képviseli. Mellette szintén DPS-ként érkezik Anran, aki gyakorlatilag Wuyang ellenpólusaként lángolva, gyors mozgékonysággal perzseli fel az ellenséges csapatot. Két supportot is kapunk – Mizuki egy agresszív, a harc hevében is hatékony, aurával gyógyító karakter lesz, na de most jön a lényeg: érkezik Jetpack Cat (!!!) is, nem több egy kóbor cicánál, akire Brigitte rakétákat aggatott. A szőrös macsek a csapattársait és az ellenfeleit is pimasz módon mozgathatja a csatatéren. Vagy imádni vagy gyűlölni fogjuk őt, középút nincs!
Ezt követően pedig a második, harmadik és negyedik szezon is hoz egy-egy új játszható karaktert, be van tárazva egy vadiúj pálya is, ráadásul az Overwatch 10. évfordulójára és a szeptemberi BlizzConra is tartogat érdekességeket a Blizzard csapata. Ez az a nagy visszatérés, amire vártunk? Pókhálósodhat egy kicsit a Marvel Rivals?
Borítókép forrása: Blizzard Entertainment