A fény és az árnyak közé vet minket a World of Warcraft újabb animációs rövidfilmje

Félig ember, félig elf, aki az életét a fény és a sötétség határvonalán élte. Újabb kulcsfigurát mutat be a World of Warcraft: Midnight előzetese.

Már csak egy karnyújtás választ el bennünket a World of Warcraft: Midnight március 2-ai megjelenésétől, a vén MMORPG tizenegyedik nagy kiegészítőjére készülve pedig a Blizzard ezúttal néhány rajzfilmszerűen animált előzetesben mutatja be az aktuális kulcsfigurákat. A múlt héten Lady Liadrin történetét ismerhettük meg, aki a Lich King felemelkedése óta viseli a múlt sebeit, most pedig az egész életében az egymással szemben álló világok közt járó Arator kerül a reflektorfénybe.

Alleria és Turalyon gyermeke félig elf, félig pedig ember, így a kezdetektől két egymással szemben álló kultúra szülötteként kellett helyt állnia. Míg apja legendás paladinként a fény szolgálatában állt, anyja az árnyak közt lelte meg az erejét. A fiatal fiút azonban a szülei csecsemőkorában kénytelenek voltak hátrahagyni, hogy távoli világokon véget nem érő háborút vívjanak a Sargeras démonseregei ellen. Arator fiatal harcosként Outlandre is követte a szülei nyomát, de csak jóval később, a démoni titán bukásakor egyesülhetett velük.

Most, a fény és a sötétség végső összecsapásához közeledve Arator ráeszmélt, hogy hiba volt az életét hiányzó felek és egymással szemben álló erők nyomán meghatároznia. Alleria és Turalyon hagyatéka, Silvermoon és Stormwind tanításai, a fény és a sötétség, mind egyesülnek benne és erőt adnak Aratornak, ahogy éjfélt üt a Midnight órája.

Borítókép forrása: Blizzard Entertainment