Nagyon szeretnék belelátni a Sony (pontosabban a PlayStation) vezetőinek a fejébe, mert egyszerűen elképesztőnek találom, hogy miközben öntötték a pénzt a történelmi bukást produkáló Concord-ba, és 3,6 milliárd dollárt költöttek a régóta önmaga árnyékaként tengődő Bungie-ra, addig egy tollvonással beszántották azt a Bluepoint Games-t, aminek a PS5 éra egyik legjobb remake-jét, a Demon's Souls-t köszönhetjük. Az Uncharted: The Nathan Drake Collection-nel és a Shadow of the Colossus-szal már korábban bizonyító csapatnak ugyebár azért kellett lehúznia a rolót, mert elkaszálták a live service God of War-játékát (vajon a Bendre is hasonló sors vár?), ám ez még szerintem messze nem elegendő indok egy ennyire tehetséges csapat beszántásához – persze ki vagyok én, hogy kioktassam a fejeseket?
A Detective Seeds nevű informátornak nem sokkal a hírt követően sikerült beszélnie két volt alkalmazottal, az elmondásaikból kiderült, hogy a Bluepoint Games egyáltalán nem üres kézzel járult a Sony elé az említett program kukázása után, vagyis lett volna esély arra, hogy új erőre kapjon a 2021-ben felvásárolt vállalat. Az egykori fejlesztők elárulták, hogy a brigád nem kevesebb mint négy ötletet rakott a japánok asztalára, melyek közül kettő ismert PlayStation IP-k remake-je volt.
Az sajnos nem derült ki, hogy pontosan melyik címeket szemelte ki a cég (választék van bőven, elég csak a Sly Cooper-re, a Syphon Filter-re, az InFamous-re, vagy épp a máig a PS4 börtönében raboskodó Bloodborne-ra gondolni), mindössze annyi biztos, hogy single player franchise-okról van szó, a Sony pedig úgy gondolta, egyik felújítás sem tudna sikert aratni a jelenlegi piaci körülmények között. Legalábbis akkor még így gondolták a vezetők, megtudhattuk ugyanis, hogy az egyik projekt már készül egy másik csapatnál – nagyot néznénk, ha kiderülne, hogy a State of Play-en bejelentett God of War Trilogy Remake-ről van szó.
A bennfentesnek nyilatkozó fejlesztők emellett azt is felfedték, hogy a God of War-játékuk bukása után eléggé megzuhant a morál a csapaton belül (valami ilyesmi történhet most a Bungie-nál is), ráadásul többen ott is hagyták a stúdiót, még mielőtt az bezárta volna a kapuit. Öröm az ürömben, hogy Marek Tyminski a CI Games vezetője rögtön állást ajánlott a munka nélkül maradt fejlesztőknek, szóval szívből reméljük, hogy néhány alkalmazott neve feltűnik majd a Lords of the Fallen 2 stáblistáján.
Borítókép forrása: Bluepoint Games