A Witcher sorozat az elmúlt évek alatt a kritikusok és a játékosok szívét egyaránt elhódította, és nagyon úgy néz ki, hogy a következő célpont maga az űr lehet. Az égitestek hivatalos elnevezéséért felelős Nemzetközi Csillagászati Unió nemrég ugyanis jelezte, hogy minden ország elnevezhet egy exobolygót (naprendszerünkön kívüli bolygót) és annak napját, a lengyel nevek listáján pedig ott szerepel Ciri és Geralt is.

ciri-and-geralt-wannabe-bolygok.jpg

A jelölt nevek közül a befutót végül egy internetes szavazás fogja majd eldönteni, mely az alábbi linken található, bár természetesen lengyelül. Az eredmények sajnos nem nyilvánosak, így nem tudhatjuk, hogy a jelöltek közül ki hogyan áll, de legyen bármilyen szoros is a verseny, Geralt és Ciri valószínűleg komoly esélyesnek mondható a nemzetközi hátszél miatt is, valamint azt sem érdemes elfelejteni, hogy a Witcher regények Lengyelországban hatalmas népszerűségnek örvendtek már a játékok előtt is.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!