A héten megjelent az eddig több mint hétmillió példányban elkelt Borderlands 2 „Év játéka” kiadása, mely az alapjáték mellett tartalmaz minden kiegészítőt, ami csak a játékhoz megjelent. Több mint 100 dollár értékben megkapjuk többek között a Captain Scarlett, a Mr. Torgue és a Sir Hammerlock bővítményeket, de miénk a két extra kincsvadász és még egy csomó kozmetikai apróság -- aki tehát várt a játék megvételével, az jól tette, hogy türelmes volt, hiszen most mindent egyben kaphat meg. Íme a kiadás kedvcsináló videója.

A Gearbox továbbá bejelentette, hogy október 12-től egy 100 ezer dollár összedíjazású versenyt hirdetnek, melynek keretében értékes nyereményeket lehet nyerni. A csapat napi szinten feladatokat állít a játékosok elé, akik, ha ezeket sikeresen teljesíteni tudják, bekerülnek a lehetséges nyertesek közé, illetve ha a közösségnek sikerül elérnie a kitűzött közös célt, minden résztvevő kap egy különleges fegyvert.

A részvételhez a hivatalos oldalon való regisztráció szükséges, valamint az adott kihívások teljesítése során online kell lennünk, illetve még tudni kell azt is, hogy a szponzori nyeremények és a pénzjutalom átvételére csak az Egyesült Államokban lévő játékosok jogosultak, így nekünk, európai rajongóknak, csak a játékon belüli loot megszerzésére van módunk. A nyeremények a következők:

  • Egy PS Vita és arra egy Borderlands 2 kópia
  • Egyedi Borderlands 2 Turtle Beach headset
  • Nvidia Shield és egy Tiki PC a Falcon Northwest jóvoltából
  • Egy Nvidia GeForce GTX 660 Ti grafikuskártya
  • Borderlands 2 Game of the Year Edition Tippek-trükkök könyv
  • Egy életre szóló ellátmány a 2K Games játékaiból -- Steamen az összes játékukat megkapja a szerencsés, ebbe beleértve a jövőben érkező címeket is
  • Egy szerencsés játékos az 50.000 dolláros főnyereménnyel távozhat