Kérek mindenkit, hogy egy percre majd, ha elolvasta a cikket, hunyja le a szemét — most már hivatalossá vált az a hír. De előtte egy kis történelemlecke. 1987-et írunk, a világ lassan, de biztosan készen áll arra a startra, amely start napjainkban a videojátékok piacát már a mozivászon fölé lőtte be. Ekkor történt, hogy Scott Miller és George Broussard, a videojátékok gyakorlatilag két zsenije megalapítja az Apogee Software-t, amellyel azonnal talál is követőket: összebarátkozik az id-vel (és nem kis túlzással ellesi az ott látható munkát), segít nekik a Commander Keen és a Wolfeinstein 3D kiadásával. Eltelik pár év, a stúdión belül megalakul egy játékfejlesztő-brigád, tagjaik azokból állnak, akik beláttak Carmack mögé, együtt dolgoztak vele: a 3D Realms. A vállalat már ekkor, '94 környékén ráfekszik egy szupertitkos játék fejlesztésére, közben pedig az Apogee-nél tovább folytatódhat a munka.



!BRÉKING – BEZÁR A 3D REALMS!Aztán elérkezünk '96-ba, a 3D Realms pedig büszkén bemutatja a Duke Nukem 3D-t. A srácok mérhetetlenül büszkék a motorjukra, hiszen többek között már lehet benne fel- és lenézni, illetve ugrani — de az igazság az, hogy már itt is csúnyán elszámolták magukat. Az 1996-os debütáláskor a vállalat által összehozott motor fantasztikus — éppen csak már piacon van a Quake is... Rossz generációról majmoltak a fiúk, így, amikor végre sikerült befejezni a munkát, Carmack már megtervezte, sőt, piacra is dobta teljesen 3D-s programját. A Duke Nukem 3D azonban ettől függetlenül sem bukott, sőt: a mindenkinek beszóló, k...vázó és cefet módon káromkodó "badass" figurának, az elvetemült fegyvereknek és a tökéletes, a mai napig is élvezhető többjátékos lehetőségeknek hála a programból legenda lett. A fiúk által „majmolt” motort (amelynek neve egyszerűen csak Build engine) pedig számtalan más cég (!) licencelte: ha nincs Build, nincs a ZSENIÁLIS Blood, tulajdonképpen Monolith sem volna, ha nincs a Build, nincs a MINDENT BEBÜNTETŐ mucsaszimulátor, a Redneck Rampage.

!BRÉKING – BEZÁR A 3D REALMS!Egészen úgy tűnt, hogy innentől fogva az id-nek már nem csak az akkoriban még szárnyait bontogató Unreal motortól kell félnie, hanem a Build motortól is. Még az is természetesnek tűnt, hogy jön egy új játék, egy új, jobb motorral — ez lett volna a Forever, és itt kezdődik el a cég teljesen érthetetlen hozzáállása ehhez a munkához.

A fiúk nem akartak új motort fejleszteni (de könyörgöm, miért, ha már az első változatot ennyi ember licencelte?), ezért potom pénzért kaptak egy Quake 2 engine-t, és neki is láttak a fejlesztésnek. És nekiláttak újra. Közben cseréltek motort, és újra kezdték. Aztán újra kezdték megint — most pedig, jóval több, mint tíz év után, úgy tűnik, tényleg soha nem kapjuk meg a Duke Nukem Forevert...



!BRÉKING – BEZÁR A 3D REALMS!Röviden: a 3D Realms webmestere, Joe Siegler megerősítette, hogy a 3D Realms megszűnik létezni. A jogok — legalábbis a kiadó mostani nyilatkozata alapján — a Take-Two-nál maradnak: igen, a Take Two birtokolja a Duke Nukem Forever címet (!). Azonban az Apogee és a Deep Silver is beleszólt a buliba: leszögezték, hogy az E3-on bejelentett Duke Nukem Trilogy (amely kizárólag kézi konzolokra érkezik) meg fog jelenni, a termék nem érintett a 3D Realms „helyzetével”. Na, most kérem azt az egy percet... Ezzel a hírrel most a gyermekkoromat nyírták ki. Szemetek!