Már csak kereken egy hét van hátra a Marathon március 5-i megjelenése előtt, de a Bungie még egy utolsó nagy ajándékkal készül a játékosoknak. Ma este 19 órától indul a Server Slam, az extraction shooter ingyenes, nyílt próbaköre, amely egészen március 2-ig tart majd, és az ígéretek szerint bőven tartogat annyi tartalmat, hogy eldönthessük, érdemes-e leszurkolni 40 dollárt a teljes játékra. A részvételhez em kell előrendelés, meghívó vagy bármi más – PS5-ön, Xbox Series X/S-en és PC-n (Steamen) egyaránt elérhető lesz a teszt, teljes cross-play és cross-save támogatással. Ez az egyetlen alkalom, hogy a szélesebb közönség ingyen kipróbálhatja a játékot a launch előtt, szóval aki kíváncsi rá, ne szalassza el!
A Server Slam nagy rohamára ráfordulva a Bungie közzétett egy friss előzetest is, a Rook nevű karakterosztály cinematic trailerét. Ez a Runner Shell lényegében egy keselyű karakter (vagy patkány, ahogy azt az extraction shooterekben inkább nevezni szokás), akit nem a frontális összecsapásokra terveztek, hanem a taktikus opportunistáknak szántak – azoknak, akik inkább a lezajlott tűzharcok maradékából gyűjtik össze a zsákmányt, jellemzően társak nélkül, magányosan. A shell képességei a lopakodásra és az elvegyülésre épülnek: bizonyos NPC-ket semlegesíteni, sőt szövetségessé is lehet tenni, miközben a közvetlen konfrontációt érdemes kerülni. A Marathon Runner Shelljeiről, vagyis a kasztrendszerről ebben a cikkben meséltünk részletesebben.
Az új trailer egyébként a hangulatában tökéletesen illeszkedik a korábbi, jellemzősen párbeszéd nélküli, atmoszféracentrikus teaserekhez, és habár egy méltatlanul rövid anyagról van szó, így is elég jól átadja azt, hogy a Bungie mégis hogyan képzeli el a Rook használatát az éles játékban.
Látványos cucc, de mi már inkább az estét várjuk keresztbe tett ujjakkal – reméljük, nem olvadnak rá a játékra a szerverei. Ha mégis ez történik a kezdeti hajrában, a következő napokban akkor is érdemes lesz részt venni a próbakörben, hiszen egy sok exkluzív jutalmat zsákolhatunk a hivatalos rajtra. A Bungie számára pedig ez nemcsak egy nagy szervermustra lesz, hanem az utolsó nagy nyilvános vizsga is. Holnap ilyenkorra már látni fogjuk, hogy mi a közösség első megítélése a játékról: instant bukás vagy az ARC Raiders eddigi legnagyobb kihívója?
Borítókép forrása: Bungie