• 50 ezer csalót vágtak ki a Call of Duty: Warzone szervereiről
  • Ráadásul ez a szám egyetlen hét alatt jött össze
  • Mindezt a játék mögött álló Raven Software jelentette be nemrég

A Call of Duty: Warzone egyike napjaink legnépszerűbb programjainak, azonban sajnos nem csak az átlagos játékosok, hanem a csalók között is. Tekintve, hogy maga a játék ingyenes, aligha meglepő, hogy a szervereket valósággal elöntik az ügyeskedők, a Raven Software azonban próbál fellépni a probléma ellen. A stúdió még év elején ígérte meg, hogy innentől kezdve komolyabban veszi majd a csalók elleni harcot, ennek megfelelően pedig az elmúlt hónapokban valóban sűrűn érkeztek tőlük a banhullámok.

A legutóbbi ilyen akcióra pedig múlt héten került sor, mikor két hullámban összesen 50 ezer csalótól váltak meg, elsősorban a visszaesőket célozva. Persze a Call of Duty: Warzone ettől még nem lesz csalásmentes övezet, ahogy azt az akciót bejelentő tweetre adott válaszokból is láthatjuk, de azért reméljük, a Raven Software a továbbiakban is igyekszik majd megnehezíteni az ügyeskedők dolgát.