• Új hibára bukkantak a Call of Duty: Warzone-ban a Season One kezdetén
  • Láthatatlanná lehet válni és így lehet lemészárolni a többieket

Tegnap elstartolt a Call of Duty: Black Ops Cold War első szezonja, a Season One pedig a Call of Duty: Warzone küzdelmeit is alaposan átalakította a két játék összekötésével – talán még jobban is, mint ahogy a fejlesztők azt szerették volna.

call-of-duty-warzone-lathatatlanna-tevo-exploitra-bukkantak.jpg

A játékosok nem sokkal az indulást követően felfedeztek egy vadonatúj exploitot, ahol a lépéseket követve el lehet érni, hogy láthatatlanná váljunk. Az ebből adódó előnyöket természetesen nem kell nagyon magyarázni: zavartalanul lelőhetünk mindenkit, miközben a többiek legfeljebb csak a hangok és a minitérkép alapján tudnak azonosítani bennünket.

Hamar el is lepték a netet a különféle jelenetek, melyek főszereplői láthatatlan játékosok. Itt van például ez a vicces darab, ahol az egyik csaló módszeresen elintéz mindenkit, végül azonban mégis meghal, mert átgázol rajta egy autó – halhatatlanság tehát nem jár szerencsére a láthatatlanság mellé. Az Activision remélhetőleg minél előbb javítja a hibát.