Március 25-én PC-re, Xbox 360-ra és PS3-ra jelenik meg a Castlevania: Lords of Shadow 2 első letölthető tartalma, a Revelations, amelyben nem mást, mint Dracula félvér fiát, Alucardot vehetjük irányításunk alá. A DLC ma egy új kedvcsináló videót kapott, valamint friss képekkel is megtömtük a galériát.

A videóból sajnos a történetre nem derül fény, de ez nem baj, korábbról ugyanis már tudjuk, hogy az alapjáték apokaliptikus eseményei előtt vesszük fel a fonalat, amikor is Alucard előkészíti Dracula visszatérését, utat adva ezzel annak, hogy apja megküzdhessen az ébredező Sátánnal, mindeközben pedig fény derül arra, hogy pontosan milyen módon fűződik össze Alucard és Drakula sorsa.

A kaland során új helyszíneket látogathatunk majd meg, ahol a velünk szembenálló szörnyecskéket egyedi képességeink egész sorával kaszabolhatjuk fel.  Hű társunk a Glaciem és az Igneas képességek lesznek, de mivel vámpírvér is csörgedezik az ereinkben, farkassá tudunk változni, vagy éppen denevérsereggé, sőt még az időt is vissza tudjuk forgatni, ha úgy kívánjuk.