Bár a pletykák szerint tervben volt egy Wii U-s Lords of Shadow 2 port, a Capcom hivatalosan is bejelentette, hogy kihagyja a Nintendo tavaly ősszel megjelent gépét a támogatott platformok közül. David Cox, a játék producere elmondta: jelenleg minden erőforrásukat lefoglalja az Xbox 360-as, PlayStation 3-as és PC-s változat fejlesztése, és egy Wii U-s verzióhoz még több pénzre és emberre lenne szükségük. Mivel pedig ez nincs meg, a konverzió nem készül el.

Persze ez nem jelenti azt, hogy a Nintendo rajongói Castlevania nélkül maradnak. A 3DS-re nemsokára megérkezik egy 2D-s saját játék, a Lords of Shadow -- Mirrors of Fate, mely az eddig kiadott anyagok és infók alapján remek darabnak ígérkezik. Főleg azok fogják szeretni, akik észnél voltak a '80-as és '90-es években, azaz látták a klasszikus, eredeti Castlevania-játékokat (a sorozat NES-en indult útjára még az őskorban).