A mai napon tartotta tavaszi konferenciáját a CD Projekt, melyen két fő téma volt napirenden. Az egyik a Witcher 2 Enchanced Edition volt, a másik pedig természetesen a megújult Good Old Games, melyről már Obo kollégám is szólt röviden a legutóbbi "Ez történt..." hírösszefoglalójában.

De kezdjük az elején. Április 17-én kerül a boltokba a Witcher 2 bővített kiadása, és ez lesz a lengyel cég első konzoljátéka, mely Xbox 360-ra jelenik meg. Lássuk, mit kínál az Enchanced Edition: több mint 100 javítást, egy 3,5 perces CGI intrót, bő fél órányi új átvezető videót, és sok órányi plusz játékidőt, melyben új karaktereket is megismerhetünk.

Akik már megvásárolták a PC-s verziót, azok teljesen ingyen hozzájuthatnak az új tartalmakhoz, egy hatalmas, több mint 10 gigás frissítés formájában. A program április 17-én automatikusan frissíteni fogja magát, szóval érdemes helyet felszabadítani a merevlemezen. Lehetőség van a frissítés előtöltésére, ezt április 11-től lehet megtenni a játék hivatalos oldalán, de ebben az esetben csak a tartalom 95%-a kerül letöltésre, a maradék április 17-én "csapódik hozzá".

Természetesen az Enchanced Edition megjelenik dobozos verzióban is, Premium kiadásban, de alapáron. Ebbe belekerült a játékot tartalmazó DVD-lemez (PC-n ez két korongot jelent), egy teljes, minőségi világtérkép, a játék zenéjét tartalmazó CD, egy papíralapú kézikönyv, és azoknak, akik elakadnának játék közben, egy guide (útmutató könyv), amely a teljes játékhoz segítséget nyújt. De ez még semmi! A játék bekerül a GOG rendszerébe is, és azok számára, akik már megvásárolták az eredeti játékot, a CD Projekt egy digitális "biztonsági másolatot" biztosít (egymillió példány erejéig), teljesen ingyenesen. Ehhez fel kell keresni a megfelelő oldalt, beírni az eredeti játék sorozatszámát, és már meg is jelenik a felhasználó fiókjában a játék. A vásárlás helye teljesen lényegtelen, legyen az akár egy 576 bolt, vagy egy GameStop áruház...

CD Projekt tavaszi konferencia

Itt még mindig nem ért véget a Witcher 2 bemutató: akik a Xbox-változatot a hivatalos megjelenés előtt akarják tesztelni, azoknak a CD Projekt 1000 úgynevezett review verziót ad, csak jól meg kell indokolni, hogy miért te vagy az alkalmas személy a tesztelésre. Ezt a thewitcher.com/review oldalon lehet megtenni, április 9-ig.

Az eredeti játék (The Witcher - Enchanced Edition) Macintoshra is kijön, hibrid verzióban, tehát ha valaki megveszi Steamen a maces verziót, azt tud játszani majd PC-n is, és fordítva. A Steamen a játék 10 dollárba, 8 euróba, vagy 7 fontba kerül majd. iOS-re pedig érkezik egy interaktív Witcher képregény, melyet iPhone-ra és iPadre lehet letölteni az Apple Store-ból, teljesen ingyenesen.

Ezután a GOG vezető marketingese lépett a színpadra. A GOG két hete teljesen megújult, és már nem csak a jó öreg játékokat árulják. A tavalyi évben volt egy felmérés, ahol sok felhasználó szavazott arra, hogy jelenjenek meg az oldalon újabb játékok is. Ennek már vannak jelei, hiszen már olyan új címek vannak a GOG kínálatában, mint a csodás Machinarium, amit mi is imádtunk, vagy a gyönyörű 2D-s platformjáték, a Trine. Ezek mellett a közeljövőben újabb és újabb új játékok fognak a GOG rendszerébe kerülni, elsőként az Assassin's Creed: Director's Cut Premium Edition és a Heroes of Might and Magic V Bundle, természetesen tömve extrákkal (teljes zenei anyag, művészeti könyv, kézikönyv, avatarok, HD háttérképek, stb.). Ezek ára darabonként 20 dollár lesz, de ha a kettőt együtt megvásárolja az ember a megjelenés hetén, csak egy játék árát kell kifizetnie...

CD Projekt tavaszi konferencia

Újdonságokról is beszámoltak a konferencián: fejlesztik a közösségi funkciókat, visszakerült a kívánságlista az oldalra, melyből a GOG munkatársai láthatják, hogy a felhasználók melyik játékokat akarják leginkább a kínálatban látni (jelenleg több, mint 30.000 szavazattal a System Shock első, illetve második része vezet), illetve megjelent a GOG új letöltőprogramja, mely jelenleg béta-állapotban van, és hamarosan beindul a felhőszolgáltatás is.

Végül pedig mostantól 48 órán keresztül mindenki ingyenesen hozzájuthat a klasszikus Fallouthoz (teljes körítéssel, ami a kézikönyv és a zenei anyag mellett tartalmazza a 205 oldalas Fallout Bibliát is) -- ezzel köszöni meg a GOG az elmúlt éveket, melyekben a játékosok megerősítették a lengyelek hitét abban, amelyet célul tűztek ki: a minőségi játékkészítést, a DRM nélküli játékok terjesztését, és azokat a plusz dolgokat, amelyeket a GOG-on adnak a játékosoknak. Mi pedig ezt köszönjük, és további sikereket kívánunk nekik!