A Treyarch nagyon ki akar kerülni az Infinity Ward árnyékából, és ezét szinte mindent megtesznek, hogy a lehető legjobb legyen a Call of Duty: World at War, amiben kis túlzással annyi új dolog szuszakoltak, ami elég volna három EA által fejlesztett sportjátékhoz. Legutóbb a barátlistákat mutatták be, az előtt pedig a kooperatív játékmódot, ami szintén egy újdonság a sorozatban, ma pedig a deathcardokkal ismerkedhetünk meg.

CoD 5 és a halálkártyákCoD 5 és a halálkártyák

A kártyák a hatásukat tekintve ugyanolyanok, mint a Halo 3-ban található koponyák, azaz nehezebbe teszik a játékot, ilyen-olyan érdekes módszerekkel. Körülbelül egy tucatnyi ilyen kártya lesz szétszórva az egyjátékos kampány pályáin, de nem lesz őket túl nehéz megtalálni Két kártyát már név szerint is ismerünk, az egyik a Thunder nevet kapta, és az a hatása, hogy ha eltaláljuk az ellenségük kobakját, ő ezt egy látványos robbanással honorálja, ezért nem is érdemes közel állni hozzá. A másik kártya a Vampire névre hallgat, és a használatával az életerőnk rohamosan elkezd csökkeni, amit csak egyre több és több ellenség megölésével tudunk kompenzálni. Persze ezeken kívül még lesz jó pár kártya, amivel alaposan megnehezíthetjük az életünket, például egy olyan is, amivel a gránátok nem sebeznek akkorát, amekkorát kellene nekik.

A multiplayer szekcióban az előző részből már megszokott játékmódokkal fogunk találkozni, azonban mostantól 65-ös szintre tornászhatjuk fel magunkat, ami nem lesz könnyű feladat. Természetesen a kemény munkáért nem marad el a jutalom sem, ugyanis többek között megkaparinthatjuk a lángszórót is, ami megint csak egy újdonság. Ezzel a fegyverrel a készítők szerint igen taktikusan kel bánni, de a jó kezekben igazi móka a használata.

Már én is unom így két nap után, de a CoD 5-ben is feltűnnek az élőhalottak, ugyanis az új kooperatív módban náci zombikat kell majd ölni! Szerencsére ez a mód nincs a játékosokra kényszerítve úgy, mint a WoW-ban vagy a GTA 4-ben, de itt is csak többedmagunkkal (maximum 4 fő) játszhatunk. A játékmód lényege, hogy a játékosok egy házba vannak bezárva, amibe a végtelen számú zombi be akar jutni, és azt hiszem, magától értetődik, hogy ezt kell nekünk megakadályozni. A túlélésünk egyik kulcsa, hogy együttműködjünk a társainkkal, és az is fontos, hogy a bútorok megfelelő elhelyezésével, és az ablakok, na meg ajtók bedeszkázásával az élőhalottak útját álljuk. A játékmód csak az egyjátékos kampány kivégzése után válik elérhetővé, és csak a kihívás kedvért közölöm, hogy a fejlesztők a 23-as szintnél nem jutottak tovább, úgyhogy tessék ezt megdönteni!