A legfontosabb bejelentés tehát az volt, hogy elkezdték az első expanzió fejlesztését. Sem címet, sem részleteket nem árultak el, csupán cinkos mosollyal egy koncepciórajzot mutattak be a sajtónak, melyet alant láthattok (a GameSpy közlésében). Szerintem a dolog eléggé egyértelmű, hiszen az egésznek a hátul lévő zászlókra festett sárkányokkal, és a zöld (jáde?) kövekkel díszített harcosokkal erőteljesen kínai hangulata van, és ugye Robert E. Howard univerzumában van egy Khitai nevű ország, mely kimondva-kimondatlanul leginkább Kínának feleltethető meg. Mindenesetre Erling Ellingsen termékmenedzser azt mondta, azért nem fedik fel lapjaikat, mert szeretnék, ha a közösség elkezdene spekulálni, kombinálni, találgatni, ők pedig ebből meríthetnének ötleteket, látnák, mire kíváncsiak a rajongók, ami okos dolog, és amúgya Funcomnál bevett gyakorlat.

Conan: expanzió és frissítés

A sajtótájékoztató második részében a már korábban bejelentett, és általunk is több hírben megírt tartalomfrissítésről volt szó. Ebben ugyebár két új, úgynevezett „high-level” zóna, és néhány ugyancsak „high-level” dungeon kap helyet, illetve a meglévők közül is kap pár némi tuningot, hogy emlékezetesebb legyen – a demóban a srácok egy komplex bossharcot mutattak, aljas csapdákkal, a WoW és a D&D Online felemlegetése mellett. Az új zónák egy sztorivonalat is magukkal hoznak a Tarantia Commons nevű terület két rivális bandájával, és megjelenik Howard népszerű regénye, a „The Frost Giant’s Daughter” címszereplő rusnyasága is, Ymir’s Pass vidékén. És igen, Ymir’s Pass völgyében a Conan-rajongók rábukkanhatnak majd a „Gyötrelmek kerekére” (Wheel of Pain) – bizonyára sokak emlékezetében él élénken a kép, amikor a satnya tini barbár hozzáláncolva  a többi rabszolgával tekeri a kereket, és egy áttűnés után a brutálisan izmos Schwarzenegger válik belőle. Nos, amikor az ember belefut egy ilyen emléktárgyba, bizony, sok mindent megbocsát a fejlesztőknek...

Természetesen – legalábbis az ígéretek szerint – végre megkapjuk a már ezerszer beharangozott PvP frissítést is. (Vajda Attila olimpiai bajnok!) Ahogy korábban már mi is írtuk, megjelenik a „Consequence System”, azaz következményrendszer, amelyben, ha egy erős játékos megöl egy kezdőt, előbb bűnözővé, majd gyilkossá válik, utóbbi állapotában a városőrök szabadon megölhetik, aki kereskedik vele, maga is bűnrészessé válik, sőt, aki megöl egy ilyen fickót, jutalmat kap. Ezen kívül a PvP update végre tartalmazni fogja az ilyen párbajokkal összefüggő okosságokat, például a megnyerhető speciális páncélkészleteket.

Végül az emlegetett demonstráció az Age of Conan DirectX10 verzióját is bemutatta, mely persze csak a megfelelő erőművek tulajainak fog kétségkívül fantasztikus látványvilágot biztosítani.

Kiadási dátum sem a frissítéshez, sem a kiegészítőhöz még természetesen nincs.