• A Remedy részletesebben is bemutatta a Control új kiegészítőjét
  • Az AWE DLC-ben Alan Wake is feltűnik
  • Egy ingyenes frissítés is érkezik augusztusban

A múlt heti State of Play során mutatkozott be a Control második kiegészítője, az AWE, melynek kapcsán már korábban is sejtettük, hogy szerepet kap benne Alan Wake, azóta pedig a Remedy is megerősítette, hogy szorosabban összefűzik a történeti kapcsolódást játékaik között. Az író ennek megfelelően az elmúlt tíz évet a Sötét Helyen töltötte, most pedig kiderült, hogy mit alkotott ez idő alatt.

control-15-perces-kostolot-kaptunk-a-kozelgo-dlc-bol.jpg

Az augusztus 27-én érkező DLC-ből a Remedy tegnap este tartott egy rövid, negyedórás bemutatót, amiből kiderült, hogyan kezdődik az AWE, amely elmondásuk szerint 4-5 óra hosszú lesz, illetve Ahtitól is felvehetünk majd néhány új mellékküldetést. És ha ez nem lenne elég, akkor a kiegészítővel párhuzamosan egy ingyenes frissítés is érkezik a Controlhoz, benne a szolgálati fegyver egy új formájával (Surge), gyakoribb mentési pontokkal és checkpointokkal, egy új Launch képességgel, valamint egy könnyítéseket tartalmazó Assist móddal.