• Itt a Control második ingyenes DLC-je
  • Az Expeditions című kiegészítő az azonos nevű új játékmódot adja a programhoz
  • Melyben ellenfelekkel és más kihívásokkal is megküzdhetünk egy igen szoros időlimit mellett

A Remedy a megjelenés után nem sokkal elárulta, hogy a Controlhoz összesen négy DLC kiadását tervezi, melyek közül kettő fizetős, kettő pedig ingyenes lesz majd. Utóbbi kiegészítők közül az első, a fotómód, már október közepén megjelent, most pedig befutott a következő, ezúttal talán kicsit nagyobb lélegzetvételű ajándék DLC, az Expeditions.

Ez a kiegészítő lényegében egy új játékmódot ad a Controlhoz, melynek a neve egyezik a DLC címével: Expeditions. Ebben az új játékmódban a Legöregebb Ház legmélyére látogathatunk, ahol több logikai és ügyességi feladat megoldásán túl négy területet is meg kell tisztítanunk az ellenséges erőktől, ráadásul mindezt időre, hogy ne legyen túl könnyű dolgunk. Az Expeditions jelenleg már elérhető, így ha valaki belevágna, már töltheti is.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!