Évekkel ezelőtt találkoztam a Creepy Tale legelső részével Steamen. Azonnal megragadott a látványvilága, ami egyszerre idézi a gyerekmeséket, ugyanakkor van mögötte nem kevés Tim Burton utánérzés. A legutóbbi felvonás, a Creepy Tale: Snow Child immár konzolokra is elérhetővé vált, úgyhogy ebben a kellemes őszi időjárásban bele is vetettem magam a borzongató kalandokba. A klasszikus tündérmesék világában a sötét erdők, a különös teremtmények és az ördögi alkuk mindig is fontos szerepet kaptak, a Creepy Tale: Snow Child azonban emlékeztet rá, hogy ezek a történetek eredetileg sem feltétlenül a legkisebbek esti szórakoztatására születtek. A Creepy Brothers kalandjátéka egy kézzel rajzolt, groteszk és meseszerű univerzumba kalauzol, ahol a fekete humor, a nyugtalanító hangulat és a logikai fejtörők egyaránt fontos szerepet kapnak, miközben a játékosnak egy fiatal fiú, Blizzy oldalán kell szembeszállnia a gonosz erőivel. A PC-re májusban megjelent alkotás a stúdió korábbi játékainak sajátos stílusát viszi tovább, de önálló történetként is megállja a helyét, így az előzmények ismerete nélkül is bátran belevághatunk ebbe a bizarr kalandba.
Ennek kifejezetten örültem, hiszen mind a Creepy Tale 2, mind a spinoffok nekem már kimaradtak. Pontosabban, a második résszel elkezdtem valamikor játszogatni, ám egy nehezebb fejtörő kifogott rajtam és azóta sem tértem vissza hozzá. Mázli, hogy a Snow Child teljesen önálló sztorit mesél el. Blizzy igazi kalandvágyó fiatal hős, aki számára a veszély inkább izgalmas lehetőségnek, mintsem elkerülendő fenyegetésnek tűnik, ezért amikor az útja a pokolba vezet, és egy ősi gonosz erő kiszabadulásának megakadályozása lesz a feladata, nem hátrál meg a kihívás elől. Útja során Molek, a különös kis démon is a segítségére lesz, aki édességimádatával és meglehetősen sajátos humorával egyszerre szolgál útmutatóként és a játék bizarr világának egyik emlékezetes figurájaként. A történet így a klasszikus mesei motívumokat a horrorral és az abszurd humorral vegyíti, miközben a pokol sem a megszokott, komor lángtengerként jelenik meg, hanem egy furcsa, elég szürreális helyszínként, ahol a legártatlanabbnak tűnő találkozásokból is könnyen életveszélyes helyzetek alakulhatnak ki.
A játékmenet a kétdimenziós kalandjátékok, a platformelemek és a fejtörők között egyensúlyoz, ezért Blizzynek nemcsak a logikáját kell használnia, hanem a reflexeire és a lopakodásra is szüksége lesz, ha szeretné túlélni az alvilág veszélyeit. A különböző helyszíneken csapdákat kell kikerülni, furcsa szerkezeteket működésre bírni, valamint elkerülni az ellenfeleket – merthogy azok is akadnak. A kaland során ráadásul más karakterek irányítását is átvehetjük, a kézzel rajzolt látványvilág pedig különösen jól illik a sötét mesékből merítő történethez, amelyben a groteszk figurák és a hátborzongató helyszínek sajátos bájjal egészítik ki egymást. A hangulatos zenei aláfestés és a két hangsávval elérhető szinkron tovább erősíti az élményt, miközben a játék időnként meglepően kegyetlen akadályok elé állítja a játékost, így a meseszerű külső ellenére nem feltétlenül könnyed sétára kell számítani. Az mindenképp hatalmas pozitívum, hogy mindezt legalább MAGYAR FELIRATTAL élhetjük át, ami egyébként kifejezetten jól sikerült és valóban képes segítséget nyújtani. Noha a képek alapján egy meglehetősen meseszerű (tényleg leginkább a Grimm-meséket idéző) alkotásnak tűnik a Creepy Tale: Snow Child, azért olykor meglepően durva képes lenni. Például ha elbukunk valamit, például elkap egy ellenfél, akkor Blizzy igencsak durva módokon halhat meg. Tekintve, hogy alapvetően egy kisgyerekről van szó, ez azért kiverheti a biztosítékot, de ha valaki képes átlendülni mindezen és elfogadni, hogy ez egy horrorisztikusabb mese, elsősorban felnőtteknek, akkor nem lehet gond.
A Creepy Tale: Snow Child leginkább azoknak ajánlható, akik szeretik a különleges vizuális stílussal rendelkező indie kalandokat, a mesék sötétebb értelmezéseit és az olyan fejtörőket, amelyeknél a megoldáshoz némi kísérletezésre is szükség van. Bár a lineáris felépítés miatt az újrajátszási lehetőségek korlátozottak, a változatos feladványok, a bizarr szereplők és a fekete humorral átszőtt történet kellemesen egyedi élményt kínálnak. Ez a kaland nem cukormázas mesevilágba hív, hanem egy olyan helyre, ahol a hősiesség próbája akár a pokol legmélyén is várhat ránk, és ahol a legfontosabb kérdés nem feltétlenül az, hogy sikerül-e legyőzni a gonoszt, hanem az, hogy közben mennyit vagyunk hajlandók feláldozni érte.
Borítókép forrása: Steam
