Krakkó látszólag már nem csak a kések városa, de a Counter-Strike 2-é is, hiszen az IEM Katowice idén átköltözött ide. A világ 24 legjobb csapatának köszönhetően tényleg üdítő verseny ez eddig, az igazi izgalmak azonban még csak tegnap kezdődtek, amikor is összeállt a rájátszás hatcsapatos mezőnye. Azt már reggel tudni lehetett, hogy a két csoportból a felső ágon kik jutnak tovább, azt viszont csak késő este döntötték el a résztvevők, hogy a kiesés széléről kinek sikerül visszatáncolnia. Az utolsó helyért a Falcons és a MOUZ, vagyis a két leginkább eltérő filozófiát követő CS2 klub küzdött meg: a szaúdi Falcons állítólag már 10 millió dollárnál is többet költött csak átigazolásokra, az övék a legjobban fizetett csapat a világon; ezzel szemben a hamburgi MOUZban három saját nevelésű játékos van, és feleannyiba kerül havonta a felállás megtartása, mint a Falcons esetében. Ebből egyenesen következik, hogy egy ilyen kiesési rangadón torzsi és a MOUZ kerekednek felül. Vagy nem?! Nos, ezért is álltunk elő egy instant klasszikussal, azaz a Fabula Krakkóból: A kisegér, aki legyőzte a csúf sólymot című novellánkkal. Reméljük, segít az értelmezésben!
Borítókép: StarLadder