Csokoládé és mogyoróvaj – így köti össze Laufey a régi és az új God of War játékokat

A Santa Monica Studio új főhőssel építi tovább a legendát.

A Sony legutóbbi State of Play eseményének egyik legnagyobb meglepetése kétségtelenül a God of War: Laufey volt. A bejelentés azonban alaposan felkavarta az állóvizet, hiszen Kratos helyett ezúttal felesége kerül a középpontba, ráadásul a játék látszólag egy olyan irányba viszi tovább a franchise-t, amely egyszerre tiszteleg a klasszikus részek előtt és épít a modern God of War-sorozat sikerére – vagy mégsem? A Santa Monica Studio új projektje a túlvilágon játszódik, ahol Laufey saját történetét élheti át a játékos, miközben a fejlesztők egy merész kísérletet tesznek arra, hogy összehozzák a sorozat két teljesen eltérő korszakát. Ariel Lawrence – aki korábban íróként már több korábbi God of War felvonásért is felelt – egy interjúban kifejezetten érdekesen fogalmazott, amikor a játékmenet felépítéséről kérdezték. Szerinte a Laufey olyan, mintha a csokoládét és a mogyoróvajat öntenénk össze, hiszen ezek külön-külön is zseniálisak, de együtt alkotják az igazi ízorgiát.

A játék rendezője, Ariel Lawrence szerint a fejlesztőcsapat egyik legfontosabb célja az volt, hogy megtalálják az egyensúlyt a klasszikus God of War-trilógia gyors, látványos akciója és a 2018-as újraindítással kezdődő korszak mélyebb, történetközpontú megközelítése között. A korai felvételek alapján Laufey sokkal mozgékonyabb harcstílust kapott, amely emlékeztethet a régi részek pörgős összecsapásaira, miközben a modern epizódok filmes prezentációja és érzelmes történetmesélése is megmarad. A fejlesztők szerint egy olyan játékélményt szeretnének létrehozni, amely természetes módon kapcsolja össze a franchise múltját és jelenét. Ez különösen érdekes lehet azok számára, akik a görög mitológiás trilógia akciódús stílusát hiányolták az északi saga alatt. A God of War: Laufey ugyanakkor nem csupán egy mellékszál vagy átvezető epizód lehet. A játék lehetőséget ad arra, hogy a rajongók végre közelebbről is megismerjék azt a karaktert, aki eddig főként Kratos és Atreus történetén keresztül volt jelen a világban. A túlvilági utazás új mitológiai helyszíneket, új ellenfeleket és teljesen új perspektívát kínálhat a sorozat univerzumát illetően. Bár a megjelenési dátumot egyelőre nem árulták el, a projekt már most azt sugallja, hogy a Santa Monica Studio hosszú távon is szeretné kibővíteni a God of War világát, és nem kizárólag Kratos köré szeretnék felépíteni a jövőt. Ha a fejlesztők valóban képesek lesznek ötvözni a klasszikus részek brutalitását a modern epizódok érzelmi mélységével, akkor a Laufey könnyen a franchise egyik legfontosabb mérföldkövévé válhat.

Borítókép: Steam