• Úgy tűnik, mégse kap egy minden eddiginél nagyobb frissítést a Cyberpunk 2077
  • A kiszivárgott video pedig az 1.2-es patch reklámja volt
  • Legalábbis a CD Projekt RED által kiadott hivatalos közlemény szerint

A Cyberpunk 2077 már eddig is kapott pár tartalmasabb frissítést, nemrég azonban idő előtt élesedett egy reklám, ami minden eddiginél nagyobb javításokkal kecsegtette a játékosokat. Nagyon úgy tűnik azonban, hogy sajnos kicsit hamar örültünk, nemrég ugyanis a CD Projekt RED egy hivatalos közleményben jelezte, hogy a szivárgás nem igaz.

Egész pontosan arról van szó a lengyelek szerint, hogy a kikerült videó igazából még a Cyberpunk 2077 1.2-es, valóban igen nagy frissítését reklámozta, ami még idén márciusban jelent meg. A CD Projekt RED közleménye alapján mindössze annyi volt a céluk az anyaggal, hogy emlékeztessenek mindenkit, hogy az 1.2-es patch már megérkezett, a játék pedig PC-re, PlayStationre és Xboxra is elérhető.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!