• December 10-én jelenhet meg a Cyberpunk 2077
  • A játék PC-n és következő generációs konzolokon már jól fut
  • Azonban a jelenlegi generációs verzióival még akad egy kis munka
  • Legalábbis a CD Projekt RED vezérigazgatója szerint

Tegnap délután érkezett a szomorú hír, hogy pár héttel a megjelenés előtt újra el kellett tolni a Cyberpunk 2077 debütálását: a CD Projekt RED sokak által várt játéka így november 19. helyett csak december 10-én kerülhet majd a boltok polcaira. A stúdió hivatalos közleménye szerint erre azért van szükség, mert az utolsó finomhangolás több munkát igényel, mint arra előzetesen számítottak, nemrég pedig a CD Projekt RED vezérigazgatója, Adam Kicinski, azt is elárulta, pontosan mely verziókon dolgoznak még.

Kicinski a tegnapi nap folyamán egy konferencia hívás keretein belül beszélt a Cyberpunk 2077 egyes verzióiról, és itt elmondta, hogy a játék PC-n, PS5-ön valamint Xbox Series X-en és Series S-en már kész van és jól is fut, azaz leginkább a jelenlegi generációs kiadáson kell még dolgoznia a csapatnak az elkövetkező hetekben.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!