Ahhoz képest, hogy a NetherRealms eleinte kizártnak tartotta a PC-re való kiadást, múlt hét végén a Mortal Kombat XL online módja nyílt bétateszten esett át, most pedig fény derült a megjelenésre is. Alig több, mint egy hónap múlva, október negyedikétől beszerezhető lesz a Mortal Kombat XL, illetve külön a Kombat Pack 2 is. Az XL csomag tartalma az alapjátékon túl természetesen az összes DLC, Goroval, skin packokkal együtt, ha viszont már megvan a Mortal Kombat X, vagy csak a négy új karakter (Xenomorph, Bőrpofa, Triborg, Bo'Rai Cho) kell, nem érdemes az XL-t pluszban megvenni.
Dátumot kapott a Mortal Kombat XL PC-s változata
Végül csak elérkezik a Mortal Kombat XL és a Kombat Pack 2 is asztali számítógépre is, pontos megjelenési dátummal szolgálhatunk.
Támogass minket!
A PC Guru februárban indította el támogatói programját, azzal a céllal, hogy az új, online érában is segíthessétek a magazin hosszú távú működését. A közösségi támogatáson keresztül biztosítható, hogy még több hírrel, teszttel, előzetessel, kritikával, beszámolóval, videóval és egyéb érdekességgel kedveskedhessünk számotokra.
Kapcsolódó információk
Mortal Kombat X megjelenés:
törölve
Mortal Kombat X gépigény:
CPU: 2670 MHz,
RAM: 3072 MB,
VGA: 1024 MB,
HDD: 40 GB
Címkefelhő
Játékadatlap
Mortal Kombat X
Mortal Kombat X megjelenés
PC 2015. április 14.
PS3 törölve
XBOX 360 törölve
Android 2015. május 04.
IOS 2015. április 07.
PS4 2015. április 14.
XBOX One 2015. április 14.
Esport1 Hírek
Ajánló
Legnépszerűbb
Digitális PC Guru 34
34 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 11. 16:06 by superboy520 |Duke Nukem Manhattan Project 35
35 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 09. 12:48 by Carmageddon4 |Sacred sorozat 281
281 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 05. 13:04 by Carmageddon4 |The Elder Scrolls Online 88
88 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 05. 06:20 by corporalkayne |Europa Universalis játéksorozat 179
179 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 04. 18:13 by Carmageddon4 |Sziget fesztivál 32
32 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 04. 18:11 by Carmageddon4 |Agent 5
5 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 03. 13:19 by Carmageddon4 |Condemned 57
57 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 01. 23:04 by Carmageddon4 |Half-life 2 és epizódjai 2 031
2 031 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. október. 31. 18:56 by Carmageddon4 |Metal Gear Solid széria 127
127 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. október. 31. 16:59 by Carmageddon4 |Iratkozz fel hírlevelünkre
Bankkártyás fizetés
További részletek:
Olvastad már? ×


"Alig több, mint egy hónap múlva, október negyedikétől beszerezhető lesz a Mortal Kombat XL"
"Alig több, mint egy hónap múlva, október negyedikétől beszerezhető lesz a Mortal Kombat XL"