• A DayZ öt év korai hozzáférés után lépett végül a béta fázisba
  • A fejlesztők akkor azt mondták, még idén megjelenhet
  • És tartották is magukat az ígérethez, hiszen december 13-án jön az 1.0-s verzió

Igen érdekes fordulatot vett az elmúlt pár hétben a DayZ fejlesztése. A játék még 2013-ban debütált a Steam Early Access programjának keretin belül, és aztán jó öt évre meg is ragadt ott. A pesszimistábbak már azt mondták, hogy ez a játék bizony sosem fog megjelenni, azonban nagyon úgy tűnik, hogy a Bohemia Interactive végül megbirkózik ezzel a feladattal.

A fejlesztők még november elején jelezték, hogy kezdődik a béta, és a DayZ idén akár meg is jelenhet, és nagyon úgy néz ki, hogy ezt a kijelentésüket komolyan is gondolták. Nemrég ugyanis kiadtak egy rövid, de annál velősebb trailert, ez alapján pedig a DayZ 1.0-s verziójának megjelenése december 13-án esedékes.