Pár hete beszéltünk arról, hogy a híres japán játékosmagazinnak, a Famitsunak adott interjújában a Mega Man-széria kitalálója, Inafune Keiji megemlítette, hogy készül a népszerű Dead Rising (és a Lost Planet) folytatása, azonban a kiadó Capcom gyorsan megcáfolta ezt, mondván, hogy a hírt először leközlő Kotaku csapata hibásan fordította le a szóban forgó cikket. Sokan azonban kételkedve fogadták ezt a bejelentést -- és igazuk is volt, hiszen a japán cég ma bejelentette a folytatást.

A Dead Rising 2 pár évvel a coloradói, willamette-i események után játszódik, mikor a halálos fertőzés már szinte Amerika teljes területén elterjedt. Az új főszereplőnkkel a Las Vegas inspirálta Fortune City fényűző városában gyilkoljuk majd halomra a seregnyi zombit, amiket/akiket a Capcom ígérete szerint új és még kreatívabb módszerekkel tehetünk majd el láb alól.

A folytatást a Blue Castle Games együttese fejleszti az első rész csapatának egy részével, valamint producerként a Capcom kutatási részlegének a feje, Inafune Keiji is besegít a munkálatokba. Még nem tudjuk, a program mikor fog megjelenni, de az biztos, hogy Xbox 360-on, PS3-on és PC-n is játszani fogunk vele, és ha lehet hinni a kiadott sajtóközleménynek, akkor hamarosan új információkat kapunk -- de addig is be kell, hogy érjük a most kiadott képekkel és ezzel az videóval.