• Leveszik a Deadpoolt a digitális boltok kínálatából
  • Valószínűleg lejárt a licenc
  • Deadpool teszt

Úgy néz ki, Deadpoolnak a videojátékok frontján nincs szerencsére. Bár a 2013-ban megjelent program egész jó kritikákat kapott és a játékosok is szerették a humora miatt, alig fél évvel a megjelenése után, 2014 januárjában eltűnt a digitális boltok kínálatából. Aztán a film megjelenésekor 2015-ben újra megvásárolhatóvá vált, sőt még PS4-re és Xbox One-ra is megjelent.

Azonban itt az ideje, hogy Deadpool újra lekerüljön a színről, merthogy november 16-án újra leveszik a Steam, az Xbox Store és a PS Store kínálatából. Hogy miért, az jó kérdés, bár feltehetően ezúttal is a licenc lejárata lehet a háttérben. Ez persze fura, hiszen Deadpool a filmnek hála most eléggé bekerült a köztudatba, ráadásul alig egy év múlva jön a folytatás, így talán nem lenne annyira baj megújítani a licencet. Persze, ki tudja, hogyan gondolkodnak ott az Activisionnál.

Az biztos, hogy csütörtökön a Deadpool már nem lesz megvásárolható digitálisan, szóval aki még meg szeretné kaparintani, az most tegye meg, jelenlegi ára 2500-3000 forint körül mozog, attól függ, melyik platformra kívánjuk megszerezni.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!