• A Desitny 2 története követhetőbb és epikusabb lesz
  • A fő történetszál címe Red War
  • Ezt láthattuk a trailerben

Az első Destiny-t sok kritika érte a történet miatt. Nemhogy nem volt emlékezetes, meglehetősen össze-visszára sikerült, nehezen lehetett követni. A Bungie szerint a Destiny 2 ezen a téren is javulni fog, a sztori ezúttal egyszerűbben épül fel, és az azt elmesélő kampány, a Red War küldetései sokkal koherensebben viszonyulnak majd egymáshoz.

„A Destiny 2 egy követhetőbb narratívára fókuszál, egy nagyszerű történetre, epikus szcenáriókra. Úgy építjük egymásra a történet rétegeit, ahogy sosem tettük még a Destiny-ben” – mondta Luke Smith, a játék direktora a GamesRadarnak.

Eztán kifejtette, hogy a sztori mesélés alapjait a The Taken King című kiegészítő képezi, innét emelték át az egyetlen főellenség elleni küzdelmet, és az itt alkalmazott technikákat fejlesztették tovább. Smith-től megtudhattuk azt is, hogy a trailer tulajdonképpen a Red Warba nyújtott betekintést, annak szereplőit, eseményeit, helyszíneit láthattuk.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!