• Nemrég kezdetét vette a Diablo 2: Resurrected technikai alfája
  • Melynek keretein belül először láthatjuk, hogyan fest a Blizzard felújított klasszikusa
  • Egy youtuber például videón mutatja be, milyen a remastered az eredetihez képest

A Diablo 2 minden idők egyik legnépszerűbb akció-szerepjátéka, mely a mai napig sokak szívében kedves emlékként él, így egyáltalán nem meglepő, hogy rengetegen felkapták a fejüket, mikor a Blizzard bejelentette, hogy még idén érkezik a játékból egy remastered kiadás gyakorlatilag minden létező platformra Diablo 2: Resurrected címen.

diablo-2-remastered-bejelentes-01.jpg

És bár azt egyelőre nem tudni, hogy ez a feljavított verzió pontosan debütál majd, a héten elindult egy zárt alfateszt, aminek hála páran már így is belekóstolhattak a Diablo 2: Resurrected játékmenetébe. A kiválasztott szerencsések között volt a Cycu1 nicknevű youtuber is, aki élményei alapján egy összehasonlító videót is készített, ahol egymás mellett láthatjuk az eredeti Diablo 2-t és a felújított kiadást mozgás közben. Nektek hogy tetszik az új verzió ezek alapján?