Diablo 3 pletykaAz akció/szerepjátékok között nem sok olyan alkotást tudnánk felsorolni, melyet a mai napig több ezrek játszanak interneten vagy anélkül. A Diablo II viszont egyértelműen ide sorolható, melynek már kiegészítőlemeze is oly rég jelent meg, hogy halvány foszlány maradt csak a megjelenésének pontos dátumáról. Akkor még senki sem tudta, hogy ilyen sokat kell várnunk a Diablo 3-ra, s ki tudja még mikor lesz vége a szenvedésünknek? Na talán majd idén nyáron lesz valami...

Ha gonosz volnék, akkor itt és most abba is hagynám a cikk készítését, azonban becses lelkem nem hagy nyugodni, így folytatom, amit elkezdtem. Aki valami eget rengető mondatokra áhítozik, azt inkább most elküldöm az oldal más részlegére, mert nem akarok csalódást okozni. Reményt viszont adhatok - abból sosem árt egy kevés. Nos tehát idén június 28-án és 29-én a szerelem városában (gyengébbek kedvéért Párizsban) kerül megrendezésre a World Wide Invitational (WWI), melynek tavaly még a koreai polgárok adtak helyt. A különböző multis mókák mellett természetesen ezúttal is beígért Mike Morhaime néhány finom falatot (World of Warcraft újabb expanziója, vagy az új titokzatos MMOG kapcsán), melyeket szívesen is fogadunk majd.

Ettől függetlenül azonban egy cím borzolná fel igazán a kedélyeket (feltételezem, hogy jól tudja ezt a Blizzard is), s ez pedig a Diablo 3 címet viseli. Nos, a hivatalos oldalon a júniusi rendezvény logóján egy ismerős alak figyelhető meg, mely még mindig igazán "ördögi alakítást" nyújt, ha ránézünk. Egyesek szerint ez bizony nem véletlen, s ezek szerint nyáron nincs mese: bejelentik a Diablo 3 készültét. Persze lehet, hogy csak simán odarakták a szebb összhatás kedvéért: ezt még sokára tudhatjuk csak meg. Reméljük, a spekuláció ezúttal igazságalapra lel.