Manapság számos ország -- különös tekintettel Németország – kemény intézkedéseket vezet be a véres és brutális játékokkal szemben, hogy megvédjék az ifjúságot, így a fejlesztőknek nincs más választásuk mint átszabni, megcsonkítani a játékukat, hogy a PEGI és társai rábólintsanak. Ez alól egyik fejlesztőcsapat sem kivétel, így a nagy Blizzard sem, ám ők nagyon okosan elkerülték a későbbi többlet munkát azzal, hogy a kezdetektől úgy készítik a Diablo 3-at, hogy pár egyszerű lépéssel az adott régiónak tetsző változtatásokat vigyenek végbe. Ha kell tudnak változtatni a vér mennyiségén és annak színén, ha valahol nem tetszik egy élőhalott minden gond nélkül eltüntetik azt és mindennek tetejébe számos felügyeleti eszközt is beépítettek a szülök nagy örömére, ám még ezekkel együtt sem biztos, hogy mindenhol zökkenőmentsen fog zajlani a terjesztés. Jay Wilson, a játék vezető tervezője ugyanis úgy látja, hogy míg Németországban és Ausztráliában, azaz a két leginkább problémás államban gond nélkül árulhatják a játékukat addig, a kínaiak annyi mindent akarnak megváltoztatni, hogy a végén már nem is ugyanaz a játék kerül a boltok polcaira mint mondjuk nálunk vagy Amerikában, ezt pedig nem szeretnék.