Se sor, se várakozás, és kifelé még egy pofás kis ajándékcsomaggal is megdobják az embert — na, ezért érdemes VIP-jeggyel Blizzard-partikra járni! Két napja még azon örömködtem, hogy játszhattam a Diablóval, és tessék, ma a monkot is kipróbálhattam. Nem csalódtam, a visszatérő karakter továbbra is a halálos tenyér mestere, és igencsak fürgén osztja a pofonokat. A pálya ugyanaz maradt: először egy kis sivatag, aztán egy gyors teleportálás után a föld alatt irthatjuk az ellent. A szerzetes legalább olyan halálos, mint a varázsló, a barbár vagy a vajákos, és látványban sem marad el azoktól. A demóban hat (alapból ötöt, aztán a szintlépéskor plusz egyet) varázslatot próbálhattunk ki, ebből kettő megint védekezés volt (az egyiket ráadásul áthatolhatatlan védekezésnek hívták), három (illetve négy) pedig támadás. A monk ugye jellemzően pusztakezes harcos, esetleg botot vesz még a kezébe, így a varázslatok is ehhez mérten alakulnak. Nekem igazán két dolog tetszett, az egyik az a támadás, ami három sikeres találat után szó szerint rendet vágott az életemre törők soraiba, a másik pedig az a kombináció volt, amikor a monk ide-oda cikázott az egyes ellenségek közt, alaposan odasózva mindenkinek, aki előtt megállt egy pillanatra (ezt igazán a mostanra már mindenképp elérhető videót látva lehet megérteni).
Érdekes volt amúgy, hogy szintlépéskor a fizikai jellemzőim (erő, ügyesség...) között nem oszthattam el pontokat, csak és kizárólag a képességeimet növelhettem a képességfán — reméljük, hogy azért a végleges változatban ez nem így lesz.
Én továbbra is azt mondom, hogy bár a Diablo 3 nem hoz gyökeres változást a sorozatban, azért igencsak pofás játék lesz, ha egyszer végre megjelenik, A grafikán, a sztorin, a képességeken, a szörnyeken és a tárgyakon kívül semmi sem változik — de a Diablóban pont ez a három utolsó az, ami mindenkit érdekel. Nem kell ide forradalom, lehet kellemes a vérontás anélkül is.
