• Electronic Entertainment Experience lesz az E3 új neve
  • A digitális esemény ingyenesen lesz követhető

Néhány héttel ezelőtt már egyértelmű jelek utaltak arra, hogy élő show-ként idén sem kerül megrendezésre az E3, a szervező Entertainment Software Association pedig most megerősítette, hogy valóban digitális eseményre fog sor kerülni június közepén. Az új formátumhoz igazodva pedig a név is változik: Electronic Entertainment Expo helyett immáron Electronic Entertainment Experience áll majd az E3 rövidítés mögött.

digitalisan-uj-neven-folytatja-az-e3-de-a-fizetos-remhirek-nem-igazak.jpg

A friss fejleményeket elsőként a VGC hozta le egyébként, akik igencsak pikáns részleteket közöltek, több forrásra hivatkozva ugyanis azt állították, hogy a szervezők gondolkodnak a fizetős formátumon. Nemcsak közvetítéseket tettek volna előfizetés mögé, hanem exkluzív játékdemókat is, melyeket az Nvidia közreműködésével streameltek volna a játékosoknak, a feltételes mód azonban nem véletlen, az ESA ugyanis cáfolta, hogy bármelyik része is fizetős lenne az E3-nak - állítólag az első reakciókat követően fújtak visszavonulót, ezért láthattak napvilágot az eredeti híresztelések.

Lényeg a lényeg: E3 idén is lesz, de szigorúan digitális formában, a további konkrétumokat pedig a közeljövőben fogják ismertetni a szervezők.