2002. augusztus 2-án jelent meg a Diviny Divinity (legalábbis Németországban a kiadó CDV jóvoltából, a nemzetközi verziók szeptemberben debütáltak), amely egyből ismertté és elismertté tette a belga Larian Studiost. A játékot könnyű Diablo-klónnak besorolni, bár ennél lényegesebb összetettebb játékról van szó, amely közelebb áll a klasszikus RPG-khez, ráadásul remek sztorival, zenével, atmoszférával és hangulattal, rengeteg helyszínnel és küldetéssel, és jól átgondolt, a játékost jutalmazó karakterfejlesztéssel emelkedik ki a tömegből (részletesebben lásd tesztünket!). A masszív rajongótábor szerint mindezt a srácoknak azóta sem sikerült megközelíteniük, sem a mellékágnak számító Beyond Divinityvel, sem a 2009-es második résszel.

A mai játékosok jó részének persze nyilván kimaradt ez a klasszikus cím, bár a Good Old Games weboldalán már egy ideje elérhető. Most azonban a Larian megállapodott a Valve menedzsmentjével, így a Divine Divinity immár a Steamről is letölthető 4,99 eurós, tehát igencsak kedvező áron. Mindezt a készítők egy vicces videóval reklámozzák – íme: