• A Dying Light 2 sem hagyja ki az idei E3-t
  • A játék pont a tavalyi E3-on mutatkozott be
  • A fejlesztők pedig már alig várják, hogy idén is kivihessék

A Techland Twitteren erősítette meg, hogy a Dying Light 2 is ott lesz az idei E3 felhozatalában. A nagysikerű Dying Light folytatását pont a tavalyi rendezvényen mutatták be a nagyérdeműnek, azóta viszont meglehetősen kevés információ látott róla napvilágot. Ez viszont hamarosan könnyen lehet, hogy változni fog, hiszen a fejlesztők saját bevallásuk szerint alig várják, hogy megmutathassák nekünk a legfrissebb verziót.

dying-light-2-jumpscare.jpg

A Dying Light 2 az eddigi információk szerint mindenben igyekszik majd többet nyújtani sikeres elődjénél. Egyrészt maga a pálya is négyszer akkora lesz, mint az első epizódé, másrészt pedig előkerülnek az igencsak komoly, sokszor morálisan szürke problémák is. A sztoriért pedig többek között a The Witcher 3: The Wild Hunt írói felelnek, így mi már tűkön ülve várjuk, hogy vajon milyen lesz az idei prezentációja a játéknak.