A 16bitkings netes magazinnak állítólag az E3 2014-en a Ubisoft egyik nevét elhallgatni kívánó szakija a már korábban is pletykált, majd csaláson kapott Assassin’s Creed Rising Phoenixről osztott meg információt. Eme Anonymus szerint e projekt egy valóban létező játékot takart, és ahogy a márciusi pletykák jelezték, valóban PS Vitára készült, pontosabban, készül a mai napig.

Persze mint minden ilyen esetben, eme rejtélyes informátor szavát sem szabad készpénznek venni. A Liberation után mindenképpen van alapja a pletykának, már legalábbis annyi, hogy eljöhet egy Assassin’s Creed kézi konzolra, ugyanakkor a Ubisoft hivatalosan nem erősítette meg a Rising Phoenix létezését -- persze tagadni sem tagadták, sőt, még az Assassin’s Creed 4-ben is van rá utalás. Szóval egyelőre kétesélyes a dolog, vagy lesz, vagy nem lesz.

assassins-creed-rising-phoenix-0001.jpg