• Bejelentették az Unravel 2-t
  • Ez a 2016-os Unravel folytatása
  • Ráadásul már mától elérhető

Az EA Play keretein belül bemutatkozott a ColdWood Interactive egyedi hangulatú platformerének az Unravelnek a folytatása, mely az Unravel 2 nevet kapta a keresztségben. Az eredeti játékhoz hasonlóan ezúttal is fonalból szőtt bábuk állnak a történet középpontjában, most azonban egy helyett mindjárt kettőt is kapunk belőlük, a fejlesztők pedig a köztük lévő kapocsra helyezték a hangsúlyt.

unravel-2-01.jpg

A játékot mindenképp két karakterrel kell végigjátszanunk, hiszen a logikai és ügyességi részek többsége végig se vihető egyedül, nem kell megijednünk, nem feltétlen lesz szükségünk egy társra ha játszani akarunk: akár egymagunk is irányíthatjuk mind a két karaktert, sőt, a gyorsabb részeknél össze is olvaszthatjuk őket, hogy az irányítás se legyen annyira körülményes. Külön jó hír lehet azoknak, akik már szívesen kipróbálnák a programot, hogy az Unravel 2 már ebben a pillanatban is elérhető, a játék ugyanis már készen van, így a bejelentés után egyből meg is jelent.