Az EA és a Battlefield Studios tegnap este, azaz március 17-én élesítette a Battlefield 6 2. szezonjának második nagy tartalomcsomagját, a Nightfallt. Az update legfontosabb újdonsága a Hagental Base névre keresztelt pálya, amely a földalatti bunkereivel és sötét, szűk folyosóival gyökeresen más hangulatot teremt, mint a szezon első új helyszíne, a Contaminated. Igaz, hogy a legtöbben mégtöbb nagy, nyitott pályára vágynak (a Contaminated esetében jó volt az irány), de most egy újabb belsőteres darálót kapunk.
A frissítés azonban nagyon is adja magát ehhez a klausztrofób környezethez: a fejlesztők nem fogták vissza magukat, így a pálya és az egész update tematikája a sötétség köré épül, amit egy teljesen új, korlátozott ideig elérhető játékmód is megtámogat. A Nightfall lényege, hogy a Hagental Base folyosóin szinte minden fényforrást kioltanak, a játékosok pedig éjjellátó készülékkel felszerelkezve csatázhatnak egymás ellen a közelharcra kihegyezett környezetben.
Egyértelmű, hogy ezzel előtérbe kerülnek a hőkamerás optikák és zseblámpák, bár ezekkel nem árt óvatosan bánni, hiszen a kikapcsolt fények között a lézercélzók és fényforrások sokkal feltűnőbbek, mint általában. Két új fegyver is érkezett. Az első a magas tűzgyorsaságú CZ3A1 gépkarabély, ami a frissítés közelharci helyzeteiben tökéletes társnak tűnik. Mellé pedig a VZ.61 automata pisztolyt csaphatjuk, ami az első teljesen automata sidearm a játékban. Járművek terén az új terepmotoroknak örülhetünk.
Ennél jobb egyébként nem is lehetett volna a frissítés, hiszen most (március 17-től március 24-ig) mindenki számára teljesen ingyenesen játszható a Battlefield 6, beleértve az új pályát és módot is. Ha nincs még meg a programotok a következő pár napra és a hétvégére, akkor hajrá, szereljétek fel az éjjellátókat!
Borítókép forrása: Battlefield Studios