Blake Jorgensen, az EA pénzügyi igazgatója a UBS 2013 Global Technology konferencián beszélt arról, hogy a kiadó nem fog évente újabb és újabb Battlefielddel jelentkezni, ez ugyanis problematikus, illetve rizikós lenne.

A kiadó meglátása az, hogy minden új résznek kellően el kell térnie az elődtől, elegendő újdonságot kell nyújtania, ám ez a célkitűzés veszélybe kerül, ha éves rendszerességgel akarnának kiadni új játékokat, hiszen előfordulhat, hogy a folyamat során megölik a sorozat. Egy Battlefield elkészítése emiatt nagyjából két évet vesz igénybe, hiszen így tudják biztosítani azt, hogy az alapcsapat és az általuk jelentett felhasználói élmény adott legyen.

A Battlefield 4 fejlesztését a svédországi DICE végezte, míg a frissen alapított DICE LA kisegítő munkát végez -- összehasonlításképpen a Call of Duty: Ghostson az Infinity Ward, a Raven Software és a NeverSoft Entertainment dolgozott.

Jorgensen tovább elmondta azt is, hogy ha évente adnának ki Battlefieldeket, azok ártanának a letölthető tartalmak eladásainak, melyek az alapjáték megjelenése után még sokáig, egy évig friss bevételforrást jelentenek.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!