• Továbbra is bugos a Microsoft Store
  • Főleg a Skyrim Anniversary Edition + Fallout 4 G.O.T.Y Bundle
  • Ami most kapott egy 50%-os árengedményt
  • Ezúttal Xbox One és Series X/S konzolokra

Megírtuk a múltkor, hogy valami furcsa bug folytán a Microsoft Store-ban egészen olcsó, mindössze 3.200 Ft a két játékot egybefoglaló Skyrim Anniversary Edition + Fallout 4 G.O.T.Y Bundle. Többen is írtátok, hogy ez nem újdonság, hiszen már hetek óta tart az anomália, minek következtében ennyiért lehet megvenni a két játékot (a Fallout 4-et ráadásul az összes DLC-vel). Most ez az egyébként is alacsony ár kapott egy 50%-os engedményt. Igen, mindössze 1.600 Ft-ért, vagyis kvázi 1 kg csirkemellfilé áráért behúzható a teljes pack, és ez egyelőre senkinek nem tűnt még fel a Microsoftnál. Hozzá kell tenni, hogy ez most az Xbox-változatokra érvényes kizárólag, azaz a PC-sek továbbra is 3.200-ért szerezhetik be a kollekciót. Szóval ha eddig hezitáltatok, és van otthon Xbox One, vagy Xbox Series X/S, most itt az idő lecsapni rá! A webes felületről, azaz ERRŐL a linkről kattintsatok, több helyen (pl. az asztali alkalmazásban) még változatlanul a régi ár van érvényben.

bugos.jpg