A Pokémon Go elképesztő siker, a Nintendo értéke az egekben van, mindenki Pikachura és társaira vadászik úton-útfélen. A játék már hazánkban is elérhető, nem kell ügyeskedni. A Niantic Labs ügyvezetője kijelentette, hogy az elkövetkező hetekben további országokban szeretné elérhetővé tenni a kiterjesztett valóságon alapuló játékot, azonban ennek nem mindenki örül.

Mehmet Bayraktutar, Törökország vallásos ügyekért felelős irodájának a vezetője kijelentette, hogy a Pokémon Go aláássa a mecsetek szakrális jelentőségét azáltal, hogy a játék ezeket a helyeket is Pokéstopként jelöli meg. Az imám a mecseteket az iszlám legszentebb helyeinek nevezte, ahol a hódolat, az imádkozás az első, nem pedig a virtuális állatok befogása. Az országban nem ez az első játék, amit vallási okokra hivatkozva akarnak betiltani, a Minecraft amiatt került kereszttűzbe, mert a játék más játékosok megöléséért jutalompontot adott.

sabancimerkezmecset57291894131.jpg