A Severance, magyar keresztségben Különválás kétségtelenül az elmúlt évek egyik legegyedibb atmoszférával rendelkező sorozata - nekem az első évad még kevésbé jött be, de a második már vitt magával rendesen. Aki még nem próbálta be, az kezdje el, aki pedig esetleg megunta, nyugodtan nézze tovább, mert megéri. A sorozatból két évad van kint, a 3. évadot pedig már bejelentették, bár pontos premierdátum még nem ismert. Na de!
2025. novemberétől lesz elérhető az Atomic Keyboard "MDR Dasher" nevű billentyűzete, méghozzá háromféle kiosztással: Bentiknek, Kintiknek, és azoknak, akik tudják, mi fán terem egy Data General 6053 terminál. A Bentiknek szánt változatban trackball igen, Escape, Control, vagy Option billentyűk viszont nem lesznek. A Kintik a hiányzó billentyűket is megkapják, a 3. kiosztásban pedig a trackball helyett numpadot használhatunk, így jobban hasonlít a billentyűzet az ihletforrásként használt 6053-as billentyűzetére.
A billentyűzet szépséghibája, hogy minimum 600 dollárt (~207 ezer Ft) kell kicsengetnünk érte, ez az ár pedig 900 dollárra (~311 ezer Ft) fog hízni, mire boltokban is kapható lesz. A billentyűzet ugyanis egy sikeres Kickstarter-kampánynak köszönheti, hogy létrejön, és a "legolcsóbb" beszálló a 600 dolláros összegű. Akit ez sem riaszt el, az ide kattintva találja a részleteket, és tudja lefoglalni a saját példányát. Kinek hogy tetszik az Atomic MDR Dasher?