• Nemrég derült ki, hogy PC-re is ellátogat a Halo: The Master Chief Collection
  • A rajongók pedig ingyen pizzával köszönték meg a 343 Industries munkáját
  • Méghozzá annyival, hogy Twitteren kellett őket megkérni, most már álljanak le

Egy ideje már sejteni lehetett, hogy a Halo: The Master Chief Collection PC-s verziójának a bejelentésére készül a Microsoft és a 343 Industries, ez azonban csak ma hajnalban vált bizonyossá. Egy Inside Xbox adásban derült ki, hogy valóban jön a Halo PC-re, méghozzá a Microsoft Store mellett a Steamen is elérhető lesz a gyűjtemény.

hivatalos-halo-the-master-chief-collection-pc-re.jpg

Az örömhír hallatán pedig a rajongók úgy döntöttek, ingyen pizzával tudják leginkább kifejezni a hálájukat a fejlesztők felé. A 343 Industries közösségi menedzsere először még lelkesen posztolta az újabb és újabb pizzákat a Twitterre, azonban eljött az a pillanat, amikor már meg kellett kérnie a rajongókat, hogy ne küldjenek többet. Állítása szerint már logisztikailag is nehéz volt kezelni a felgyülemlett mennyiséget, ráadásul ételt sem akartak pocsékolni.

Maga a gesztus egyébként nem egy hirtelen jött gondolat: előző héten a játékok egyik rajongója posztolta Redditre, hogy meghívja egy pizzára az első kommentelő 343 Industries alkalmazottat, amennyiben bejelentik a Halo: The Master Chief Collectiont PC-re is.