• Elon Musk videojátékot fejlesztene
  • Twitteren toboroz embereket
  • Érintőképernyős eszközöket céloz
  • Az OpenAI-jal tavaly már megtette az első lépéseket

Tegnap, a későesti órákban Elon Musk felhívást tett közzé a Twitteren. „Ha érdekel a videojátékfejlesztés, akkor gondolkozz el azon, hogy a Teslához jelentkezel. Szuper szórakoztató játékokat akarunk készíteni érintőképernyős telefonokra és autókba” -- olvasható a bejegyzésben.

Az állásra olyanok jelentkezését várják, akik fejlesztés terén szerzett tapasztalatokkal rendelkeznek. A Hugo-díjra jelölt, de végül a Gamergate botrány végett elhíresedett Zoë Quinn is érdeklődik a pozíció iránt.

A Tesla Motors és a SpaceX alapítója tucatnyi alkalommal hangsúlyozta, hogy szereti a játékokat, és annak ellenére, hogy igen elfoglalt ember hírében áll mindig szakít rájuk időt. Ezután cseppet sem meglepő, hogy elkezdett terjeszkedni ebbe az irányba.

Tavaly már láthattuk jeleit a játékvilág felé történő kikacsintgatásnak. A mesterséges intelligenciát kutató OpenAI, melynek Musk az egyik alapítója, a tavalyi Dota 2 világbajnokságon bemutatta azt a bot prototípust, ami valós időben tanul dotázni, és alig pár hónap gyakorlással a legprofibb játékosokat is a földbe döngöli a saját pályájukon. A botok idén újra meg fogják mutatni magukat, most azonban már csapatostul jönnek.

rtx1b282.jpg