Első a gyerekek egészsége!

Minden szülőnek a gyermeke az első. Ha ő szomorú, mi is azok vagyunk, ha beteg, aggódunk. Mindig magunk elé helyezzük őt. A közösségekben a lurkók könnyen megbetegedhetnek. Ez beindít egy kisebb láncreakciót, s bizony meg sem állnak a bacik addig, amíg meg nem fertőzték azt, akit csak lehet.

Mit tehetünk mi és mit tehetnek ez ellen az intézmények? Nos, ideje kicsit komolyabban venni az élettér fertőtlenítését! Ebben segíthet nekünk a germicidlámpa. Lássuk, hogyan! 

Őszi-téli “nem szeretem napok”

A legtöbb “nem szeretem nap” ősszel vagy télen kap el minket, s itt most nem a borús, esős napokra gondolok, hanem azokra az időkre, amikor ledönt minket vagy gyermekünket a betegség. Ki ne ismerné a helyzetet? A gyerek 2-3 napot jár a bölcsődébe, oviba, suliba, és aztán majdnem egy hetet otthon tölt. Azután megint kiszabadulhat a lakásból, majd újabb beteg percek következnek, és ez így megy újra és újra. 

Mi mindent megteszünk az ügyben. Vitaminokkal etetjük a kicsiket, és egészséges étrendet alakítunk ki nekik. Azonban nem csak nekünk kell felelősséget vállalni, mivel fontos, hogy az intézmények vezetői is megoldásokkal álljanak elő.

https-wwwgermicidlampahu-2021-december-cikk2.jpeg

UV-C lámpákkal közösségi terek fertőtlenítése érdekében

A hideg napokon érdemes folyamatosan ritkítani a levegőben szálló kórokozókat. Lényeges, hogy a közösségi terekben is állandóan szellőztessünk, de ennél komplexebb módszerre lesz szükségünk. A Covid-járvány bebizonyította nekünk, hogy sosem lehetünk eléggé óvatosak. A légtér fertőtlenítése az utóbbi időben minden eddiginél nagyobb szerephez jutott.

Az UV-C lámpák sugárzása közel 254 nm-es, amelynek köszönhetően könnyedén elpusztítják a vírusokat, a gombát és a penészt is. Megsemmisítik a légtérben szálló mikrobákat, így a csírátlanítást magas szintre emelhetjük. Ezen típusú termékeknek rendkívül széles a választéka. A Hollandimpex speciális légtisztító készülékei között olyan darabokkal is találkozhat, amelyek csökkentik a kockázatokat. 

Légtisztítással a vírusok ellen!

A germicidlámpás légtisztító készülékeket ma már előszeretettel alkalmazzák az oktatási és egyéb közösségi intézményekben is. 

Ezek a termékek többféle méretben állnak rendelkezésünkre. Különböző szűrőkkel is el vannak látva, például bizonyos darabok a fizikai szennyeződéseket is képesek kiszűrni. A HEPA szűrővel felszerelt készülék az allergiás egyének részére is ajánlott. 

Az UV-C sugárzásról tudni kell, hogy veszélyes az emberre, hiszen a szemre és a bőrre is ártalmas. Ebből következik, hogy tilos a közvetlen besugárzás az emberek mellett! Szerencsére a legtöbb légtisztító termék egy zárt rendszeren belül végzi el a munkáját, így veszélyes sugárzás nem jut ki a környezetbe. Ezeket a változatokat akár a nap 24 órájában is használhatjuk.