Március 27-én derült ki, hogy a Ubisoft a Tencent bevonásával szeretne kimászni a lényegében saját maga által ásott gödörből, ezen a napon jelentette ugyanis be a cég, hogy a kínai óriásvállalat segítségével (a Tencent 1,16 milliárd eurót fektetett be, amivel 25%-os részesedést szerzett) egy új leányvállalatot hoz létre, ami az Assassin's Creedre, a Far Cry-ra és a Rainbow Six-re fókuszál. Noha nem mindenki lelkesedett ezért az ötletért (sőt), júliusban már a két CEO-t is felfedték Christophe Derennes és Charlie Guillemot személyében, október elsején pedig megtörtént a nagy áttörés: elstartolt a Vantage Studios, avagy a fent említett franchise-ok új otthona.
A kép forrása: Ubisoft
„A Ubisoft új leányvállalatának és két társ-vezérigazgatójának leleplezését követően a vállalat bejelenti a Vantage Studios elindítását, avagy újonnan létrehozott kreatív házat, amely mostantól a Ubisoft legnagyobb franchise-aiért, az Assassin's Creedért, a Far Cry-ért és a Rainbow Six-ért felel” – olvasható a Ubisoft tegnapi közleményében (via Insider Gaming). „A Vantage Studios a Ubisoft folyamatos átalakulásának első lépését jelenti, amit további kreatív házak fognak követni, a márkákat és a franchise-okat pedig egy közös DNS és fejlesztési szakértelem zászlaja alá csoportosítják. [...] A Vantage Studios a Rainbow Six, az Assassin's Creed és a Far Cry szériákat fejlesztő csapatokból áll, amelyek a Ubisoft montréali, quebeci, sherbrooke-i, saguenay-i, barcelonai és szófiai stúdióiban dolgoznak. A csapat több ezer tapasztalt fejlesztőt hoz össze a világ minden tájáról, akik közül sokan részt vettek a Ubisoft legnagyobb játékainak megalkotásában” – folytatódik a bejegyzés. Hivatalosan is elkezdődött tehát az Yves Guillemot vezette vállalat új korszaka, most már csak az a kérdés, hogy mit kezd a Ubisoft a második eséllyel. Szerintetek ez a jó irány a cég számára?
A borítóképek forrása: Digital Trends, Instant Gaming News/Ubisoft