Volt időszak, amikor az Overwatch 2 inkább kérdéseket vetett fel, mintsem lelkesedést váltott volna ki az emberekből. Folytatás volt ez egyáltalán? Egy új korszak, vagy csak egy új monetizációs modell szépen becsomagolva? A 2022-es indulás után sok játékos érezte úgy, hogy második felvonással tett ígéretetből csak vajmi keveset sikerült betartania a stúdiónak. A közösség bizalma megingott, és ezáltal egyre több játékos párolgott el az Overwatch 2-ből.
Most viszont Blizzard lépett egy merészet. Nem egy új részt jelentettek be, és nem is egy rebootot. Egyszerűen átnevezték, vagy jobban mondva visszanevezték a játékot Overwatchra. Ezentúl már ne keresd a 2-es számot a címében. A döntés mögött az áll, hogy az Overwatch nem egy epizodikus videójáték, hanem egy folyamatosan fejlődő univerzum. A 35 éves ünneplés részeként jön 5 új hős, 2 új pálya, a The Reign of Talon story-ív, illetve megújulnak a loot boxok is a február 10-én debütáló első szezonnal – az év során egyébként minden további szezonnal 1-1 új hős is befut még.
A Blizzard szerint most jött el az a pont, amikor végre elhiszik, hogy az Overwatch újra önmaga lehet, és a játékosokon múlik, hogy ebben partnerként részt vesznek-e – vagy legyintenek majd rá.