Erősít a CD Projekt RedÉpp ezért és ennek érdekében a játék fejlesztőcsapata, a CD Project Red egy igen fontos lépést tett: leszerződtetett egy rutinos rókát, Tom Ohle urat (képünkön) alelnöknek, akinek feladata a marketing és PR feladatok ellátása lesz Észak-Amerika és az Egyesült Királyság területén. Rutinos, mondom, bár a Vandal néven is ismert srác még harminc sincs, de elképesztően tehetséges. Korábban a BioWare PR-osa volt, majd létrehozott egy saját marketingcéget, Evolve PR néven, és olyan partnereknek dolgozott, mint az Atari, a Microsoft Game Studios, az NVIDIA vagy a Stardock, többek között a Neverwinter Nights és kiegészítői, valamint a KOTOR kampányait vezetve - no meg persze a Witcherét, hiszen így ismerkedett meg a CDPR-rel.

Mostantól tehát beállt a lengyelek csapatába, ami bíztató lehet a jövőre nézve, elvégre minél sikeresebb a stúdió, annál több és jobb játékot várhatunk tőlük, aminek, látva tehetségüket, csak örülhetünk. Ezt egyébként Vandal barátunk is megerősítette: ahogy elmondta, ezzel a lépéssel kissé közelebb kerül ismét a fejlesztéshez, és alig várja, hogy meglássuk, min dolgoznak a srácok – nagy dolgok vannak ugyanis készülőben...