• Április 30-án érkezhet a Far Cry 6
  • A dátum egy holland áruház oldalán bukkant fel

A Ubisoft még októberben jelentette be, hogy az eredetileg tervezett február helyett csak az új üzleti évben, vagyis legkorábban 2021 áprilisában érkezhet a Far Cry 6, és bár ennek most már több mint hét hónapja, azóta sem derült fény az új megjelenési dátumra. Most azonban könnyen lehet, hogy kiszivárgott az új időpont.

Korábban úgy tűnt, hogy május 26. lehet az új időpont, hiszen a Microsoft Store-ban egy ideig ez volt olvasható, mint új dátum, mivel azonban hivatalos megerősítés azóta sem érkezett, ezért ennek most már csekélyebb a valószínűsége. Úgy tűnik ráadásul, hogy némileg korábban megérkezhet a hatodik rész, egy holland áruház oldalán ugyanis nemrég április 30-i dátum tűnt fel, ami péntekre esik, ez pedig hagyományosan a videojátékok megjelenési napja Európában, legalábbis ami a nagy dobozos címeket illeti. Hihetőnek tehát abszolút hihető – remélhetőleg mihamarabb kiderül, van-e mögötte igazság...