• A StreamElements közzétette a legfrissebb Twitch-adatokat
  • Még mindig a Fortnite a legnézettebb játék, de csökkent a népszerűsége
  • A GTA 5 óriásit javulva a harmadik helyre jött előre

Megérkezett a StreamElements negyedéves beszámolója a legnagyobb videojátékos streaming platformokról, melyből kiderül, hogy melyik játékok voltak a legnépszerűbbek a Twitch-en 2019 második negyedévében.

ezek-voltak-az-elmult-idoszak-legnezettebb-jatekai-a-twitch-en.jpg

Ahogy az első negyedévben, úgy most is azt mondhatjuk, hogy a Fortnite és a League of Legends volt a két legnézettebb játék, ugyanakkor mindkettő visszaesést produkált az előző negyedévhez képest - előbbi csak hajszállal ment 300 millió nézőóra fölé. De a nagy esportcímek közül gyengülést mutat a Dota 2, a CS:GO és a PUBG is, míg a korábban harmadik Apex Legends szőrén szálán eltűnt a Top 10-ből.

Utóbbi helyére a Grand Theft Auto V jött fel, melynek két és félszeresére nőtt a nézettsége, de örülhet a Blizzard is, hiszen a World of Warcraft, az Overwatch és a Hearthstone is jelentős javulást produkáltak. Továbbra is nagyon népszerűek mindezek mellett a beszélgetős streamek.

streamelements-2019-q2.jpeg

Ami a piac összességét illeti: a Twitch továbbra is uralja a streaming-kontinenst, hiszen a nézőórák 72 százaléka ehhez a platformhoz köthető. A második a YouTube kevesebb mint 20 százalékkal, majd a Facebook Gaming és a Mixer következnek 5, illetve 3 százalékkal. Kiderült emellett az is, hogy a közvetített műsorok 25 százaléka volt esport a vizsgált időszakban.